Szeretném hinni, hogy van azaz ember, akire érdemes várni! De nemtudom, hogy megéri-e! Múló idő, üres szavak, kósza percek és a mindent elrontó ábrándok... Igen, valójában saját magunkból csinálunk totálisan dilettáns személyt, amiért nagyon tudunk - főleg utólag - haragudni, ki másra, mint saját magunkra. Talán ez a legrosszabb.
Nem vagyok egy önostorozó, depressziós alkat. Mégis ilyenkor február 6 és 14-e között valahogy mindig furcsa melankólia veszi át az uralmat felettem. Nemjóérzés. Nem az idő múlása az, ami zavar, hanem ami kimarad...elmarad, elvész... és nem tudom lesz-e valaha.
Muszáj, hogy legyen! Bár van "B" terv, mert sose lehet tudni... maradok perverz otpimista, naiv reménykedő!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése