Nehezék

Ez is megvan. Ennek is vége. Mindig azt gondoljuk, hogy a mérföldkövektől majd máshogy érezzük magunkat. Valami megváltozik. Pedig nem.

Van egy diplomám.

Bár jóérzésem nem lett tőle. (másmilyen annál inkább) Ideje megtanulni, amit Apa mond.

Ami most következik:

heló nyár, heló újságírás, heló rég várt mindenféle jó, heló tenger, heló Te!

A Litera napló egy-egy szerzőjét olyan klassz egy egész héten keresztül olvasni, hogy utána, már hiányzik is. Krasznahorkai a következő magyar?

Egyébként Hegedűs D. Géza szépen mosolyog. És igazán klassz dolog látni, érezni, hogy egyes emberek mennyire szeretik azt az újságot ahol dolgozom.

ihletŐ

Ha valaha úgy alakulna, hogy saját rovatom lenne, valahol, ott, ahol... A névadás már nem lesz probléma, mert Rényi Andrást hallgatva egyszer csak apró, de frappáns szikraként pattant ki fejemből, a név. Ha nem lesz/netalántán nem lennék elég türelmes, akkor az új vagy a meglévő blogom kapja...

Nyilván nem mondhatom el.

Töltődöm

A Múzeumok éjszakájával sok baj van, de még így is nagyon klassz. Tervezésben elég jó vagyok, B tervekben meg talán még jobb.

Haragszom a Ludwig Múzeumra, mert érdekes programokkal várnak, de a kiállítótermeikben mindig elveszve érzem magam. Pedig a szabadegyetem őrültjó volt. Rényi András előadása ohhwáó, Bartis Attila ekkorra rittyentett regényrészlete igen tetszetős - bár maga a szerző ijesztő! -, Török Feri filmelméleti előadása és illusztrációi pedig elképeszően jók. RA olyan kaliber, mint GyP, szóval ez azt jelenti, hogy... :) TF-ben kellemesen csalódtam, mert nem egy üresfejű filmes, hanem elképesztően tájékozott, és látszik, hogy sokat gondolkodik, ami háát lássuk be, általában (szerintem) a közönségfilmes rendezőkre nem jellemző.

Maga a Moholy-Nagy kiállítás érdekes, de emiatt már nyafogtam egy sort...

Aztán újra RA következett, Winkler Nórának - szép az a nő - Hauser Arnold művészetszociológiai könyvéről elmélkedett, öröm volt hallgatni az okfejtéseit, na meg azt, ahogy mesél. (Amikor a nagymamájáról mesélt, kicsit olyan volt, mint M.)

Kis kitérő, majd a Várból Szépművészeti lett, és a Nyolcak. Őrületes embertömeg várt minket a múzeumnál, kerítésszerűen vették körbe a kettesével sorbanállók az épületet, nem kell mondanom, hogy leleményemnek köszönhetően 2, azaz kettő perc múlva bent voltunk! ;) A Nyolcak kiállítás egy csoda. Tényleg. Tömör gyönyör majdnem minden egyes kép. Olyan színviláguk és ábrázolásmódjuk van, hogy lehidalok. Klassz lehet, ha Berény Róbert kutatója vagyok, és van saját műtárgyam tőle/róla. Van két kép, ami megdöbbentően érdekes: egy folytatásos akt, ami két részből áll - ez már önmagában fura -, amely kereteknek nemcsak az egyik felén van festmény, hanem a másikon is, amit tükrök segítségével látunk... Lelemény.

A Kogart-ház volt még tervben, de már nem volt energiánk, fél egykor útrakeltünk, hogy hazaérjünk, mert most két napig ezerrel tanulás van.

A Narancs vacsi nagyon-nagyon jól sikerült, élveztem nagyon! :)

Jah, és lehet, hogy bizonyos Kieselbach felesége leszek! Kivéve, ha...

Mindjárt...

Kicsit hamarabb érkezett. A szokásos nyári levertség nem tett túl jót sem nekem, sem a tanulási technikámnak, de múlófélben van...

Még egy hét szorongás.

Egyébként rekkenő hőség van, meg tanulás, készülés a felvételire (olvasás szinten), na meg mostanra már egy kis kultúrprogram is rám fért.

Grecsó Krisztiánt én egyáltalán nem tudom hova tenni, mint jelenséget sem, mint írót sem, gondolkodom, hogy olvasni kéne tőle valamit, de annyira meg nem érdekel... Kedves találkozás volt KedvencKönyvesboltomban TGy-vel, bírom őt nagyon! - a szakdolgozatértékelése óta meg különösen!

Megint nyertem:) Most épp egy Garaczi-könyv boldog tulajdonosa vagyok. Ez kéremszépen a "hülyék" szerencséje! :) Lehet, hogy lottóznom is kéne, csak az a baj, hogy a számokhoz semmi közöm.

.

Kicsit csend van.

Légy... !

Sokmindenre jó volt ez a kétnapos irodalmi konferencia. Ilyenkor kicsit - inkább nagyon (!) - kevésnek érzem magam. Egyrészt őrült sokmindent nem olvastam még (!), másrészt nem használok - sok esetben nem ismerek - olyan terminusokat, amiket ez alatt a két nap alatt hallottam.

Nagyon tetszett ma"A magyar Kafka" előadás, ami Nádas Péter és Kafka kapcsolatát, hasonlóságát taglalta, őrülten jó volt - szokásához híven - György Péter, aki Déry Tibor és a Kádár-korszak irodalmáról beszélt, na meg a fiú, aki Rakovszky VS-éről értekezett, aki kicsit olyan, mint VGy. Tegnap Szegő János performansza volt igazán emlékezetes, és háát a parázs kerekasztal-beszélgetés.

Az önbizalmamnak a szakdolgozat miatti aggódás nem, de az eredménye annál jobbat tett. Nagyon érdekes a konzulens és az opponens pontozása, a véleményezése méginkább, plusz adalék pedig, hogy ki-ki melyik címet tekintette címnek. Árulkodó.

Stílus és kurázsi.

Csak így is maradjak! ;)

...talán-talán...

Ha vele beszélek egyszerűen átrendeződik az arcom. Letörölhetetlen mosoly szögben áll a szám, csillog a szemem - a nemtudom mitől - és...

Talán a nagy dolgokhoz idő kell. Talán nem.

Nem tudom, hogy mit higgyek, mit gondoljak, de őrülten várom, hogy lássam végre, mert nagyon hiányzik.

Talán semmi nem változik. Talán minden.

Most az egyszer kategórikusan nem követem el a szokásos butaságot. Higgadt leszek, és nem dimenzionálom túl a dolgokat, nem kerítek különösebb jelentőséget semminek.

Talán most az egyszer majd csak magamra gondolok. Talán nem.

Prezentizmus

Szinte el is felejtettem, milyen jó magazint olvasni. Gyakrabban kell, a nyár is itt van... Még az is eszembe jutott, hogy emailt is írok..., de talán az már túlzás lenne.

Amikor először hallottam beszélgetni, azt gondoltam, hogy nem mernék vele interjúzni, de ma ez már egyáltalán nem így van. Furán jóérzés, hogy megismer. :) Őrültjókat mond, elképesztően udvarias, pedig simán földbe döngölhette volna ma ezt a lelkészt. Szerény is, hallgatni is jóó... Nagy felfedezés Ő nekem! :)

Jövőre? Veled? Itt?

Mit keres az álmaimban?

Már egyszer megbeszéltük, hogy többször nem...

Ezt az erős kötődést márpedig sehogy sem lehet kezelni, csak úgy, ha nem látjuk egymást. Sem a valóságban, sem álmaimban.

És még hív is...

Lehet, hogy...

A kommunikációs dumák helyett ma is Spirót olvastam, most meg még hallgatom is - mit gondol a novelláról, az irodalmi hierarchiáról, a paraboláról, mint irodalmi jelenségről... Parti Nagy meg az írói szerepkörről, alkatokról értekezik épp.

Holnap én például erről tudok érdemben beszélgetni, merthogy a kommunikációs modelleket nem tudom per pillanat kívülről, az is tuti.

Mi lett velem? Hol marad a szorongás? Mi ez a szolíd nemtörődömség?

Tárgyiasult szépség

A varázslatos klezmer zene, igazi vérpezsdítésként hatott - jó dolog ez a Judafest -, amit a szellemi felfrissülésként érkező verseskötet-bemutató tudott csak überelni.

Egy rendkívül bonyolult személy orosz versei magyar fordításban, R előadásában. A hideg rázott. Soha, egyszer sem volt még arra példa, hogy ilyen módon őszinte legyen - pedig mindig az -, hogy ennyire megnyíljon, és közel engedjen magához - képletesen - ennyi embert. Nem véletlen, hogy úgy fogalmazott, hogy kétszer került vele kapcsolatba...

Igazán mély és szoros (?) kapcsolat lehetett közöttük El Kazovszkijjal. Láttam már majdnem sírni, de ez a mai, mély fájdalomról árulkodó hang... Tényleg a megtört a jó szó.

Emésztgetem a kapott ötletet. Meglátjuk... :)

Mindent meg lehet tenni, csak...

Érzékeny vadember. Háát ez mennyire szép, úgy ahogy van.

Elképesztően magávalragadó. Kicsit utánaolvastam, így mégjobban.

Ha minden jól megy, Zsámbékra megyek ;)

Ezentúl többet kell a Csendesbe járnom!

Azon gondolkodtam, hogy R nemcsak azért döntött jól, mert nagyszerű színész, hanem azért is, mert ha esetleg, netalántán Stohl letöltendő börtönbüntetést kapna, az összes szerepét átvehetné, mert bár fiatalabb, hasonlóan markáns karakter.

Nagyon szeretnék csónakázni, de talán ez egy olyan dolog, amit azzal a bizonyos fiúval/férfival kellene... kalapban és könyvvel a kezemben.

Nehéz...

A legeslegjobb színházi előadások azok, amelyek annyira rabul ejtik a nézőt, hogy nem eresztik még a taps után sem. Megmaradnak a képek, az érzés...

A Mundruczó-történet furcsa szorongással indult, már a buszos odaút is olyan volt, aztán a várakozás a gyárépület előtt... Aztán felhúzták a teherkaput, megjelent a véres Nagy Zsolt orvosi köpenyben, és beinvitált minket egy történetre.

Az első sorban ülni fantasztikus, egy ilyen előadáson meg főleg, de csak akkor, ha tudod, mire vállalkozol.

A sztori önmagában is nagyon erős, a vizuális megjelenítése óriási, a kamiondíszlet, a gyármiliő, a technika használata és a vetítés csak fokozzák a hangulatot.

A színészek óriásiak, tényleg!

Nem annyira bántó az előadás, mint A jég, egészen más, mégis felismerhetően, egyedi Mundruczó. A darabválasztás magáért beszél, szépen építkezik, A jég következő állomása, miközben vissza is tekintünk, mert a Delta jellegű csónakos vetítési elem önmagában is nagyszerű, háát még így.

Láng Annamária csodás, Rólandban nem lehet csalódni, Katona László most is egy ijesztő, infantilis egyén, Derzsi János kedves, a kurvákat játszó színésznők, hol jók, hol jobbak, és háát a nagy találkozás, a rabul ejtő tekintet, az összekacsintás és az az érzés... Látnom kell még!

Nagyon szeretem, amikor a néző is részese az előadásnak, bevonják, akár kiszólásokkal, akár direkt módon. Amikor Nagy Zsolt megállt előttem 10 centire, és azt kérte, hogy menjünk Tóth Orsi helyett a kamionra, és csak nézett... Szapora szívdobogás, feszült szemkontaktus. És csak kérlelt, aztán ment tovább.

Nehéz Istennek lenni, akárhogy is értelmezzük a feljebbvaló fogalmát, akárki is volt ő, akárhonnan jött.