it's love

Megint úristen van...

Sorolom:

unatkozós csalódás az Ódryn. A gömbfejűek és a csúcsfejűek ősbemutató elég Zsótér, de a miértjén kívül nagyon sajnáltam.

Volt Gólemes Narancs-revü, amely egyik-másik száma kifejezetten üdítő volt, de akadt borzalom is.
Mohácsi valami csodát művelt a Liliomfival, persze testvérével közösen. Ez nem egy Szigligeti, hanem egy Mohácsi testvérek jegyezte őrültség. Annyi geg, intertextualitás, értelem és humor van benne, hogy kötelező darab.

Az NTlive a kibírhatatlansággal vetekedett, csak nagyon-nagyon nagy rendezők ilyenjére szabad jegyet venni, semmi lutri, mert megint öregedtem...

Az az előadás, ami napokig nem hagy nyugodni, és zakatol a fejemben, folyton értelmezem, és ijesztően jó kérdéseket implikál a fejemben, na az maga a tökély. Ilyen, meg még ilyenebb Zsótér Kurázsi mamája a Radnótiban. Igazi, nagyszabású, formakánonszemléltető ohhwáó.

(Nem kell mondanom, hogy azóta kutatom - persze nem csak őt -, rá vagyok kattanva!)

Untató, igazi csalódás volt viszont Horváth Csaba Peer Gynt rendezése, ami csak egészen halvány nyomokban mutatta azt a Fortés vérmérsékletet, amit ezek után lehet, hogy csak képzeltem.

A kattanásom levezetőjének Zsótér Vágyvillamosát szántam, őrült érdekes látni, két egymás utáni rendezését ugyanott, majdnem ugyanazokkal a színészekkel - totál más, persze az alapanyag is. Az egyik előadás tisztességes, jól megcsinált, a másik meg, maga az iskolapélda, az igazi kivétel.

Ez már a beteges kategória, tudom. Ez már mennyiség, de...

Van egy nagyon érdekes kérdés, amire igazán nem tudok válaszolni. Ez persze nem igaz. Tudok, csak, nem biztos, hogy igazat. Mindenesetre történt egy névcsere, és csak most vettem észre.  Volt már ilyen, de nem emlékszem, mi jött utána.

Sokminden hiányzik, időnként egyre jobban, mert megint egy olyan korszakot élünk, amikor csak a biztos pontok maradnak meg, minden más elhal.

Persze a színházon kívül ott van még az egyetem, azok azemberek (!), meg a sokmás, ami épp lázba hoz. Most épp a szuperkütyüm...

De most Berlin a soros!

"Próféta vagyok, bazmeg!"

Megint abbahagytam az életem, ami a blogolást illeti. Megpróbálom utolérni, de nem lesz könnyű. Zajlik, ahogy szokott :)

Voltak Narancs-sztorik, munka, megjelenés: Szakítós szkeccsfilm harmadéves operatőrhallgatóktól, Armel interjú. A klasszság felső fokát mégis az jelentette, amikor az "igazgató asszony" irodájában felismertem a festményt és szerzőjét.

Eléggé beindult az évad is, volt Bagossy A vihar az Örkényben, Castellucci  a Trafóban, na meg premier a Nemzetiben. A vihart még kellőképpen nem dolgoztam fel, de egy nagyon ötletes, slusszpoénos megoldásokkal teli előadás, Gálfival. Castellucci Az arc fogalma Isten fiában műve frenetikus, akkor is, ha egyesek szerint giccs - érteni vélem ezt a nem pejoratív értelemben is használatos esztétikai kategorizálást -, de azért az Előadáselemzés órán megvitatottak után biztos, hogy nem az.

(Ha már az óránál tartunk, egyszerűen katartikus élmény - a múltkori Zsótér: Csongor és a mostani Castellucci)

Serban Angyalok Amerikában rendezése a Nemzetiben pedig botrányosan jó. Alföldi főszereplő, méghozzá sokféle értelemben. Nehéz témákat boncolgat a darab, és van egynémely hibája az alapanyagnak, ami a kulturális és időbeli kontextusát illeti, de az elképesztő színészi játék, és a nyers valóság bőven elviszi a hátán az apróságokat. AR mellett Kulka és Szabó Kimmel brillíroznak, na meg Udvaros Dorottya sokszereplős jelenléte főleg Ethel Rosenbergként és a mormon anyaként, és nem elfelejteni Tenki Rékát, aki nekem most bizonyított csak igazán, fantasztikus dilis nőszemély. A többiek sem rosszak - persze!

Midnight Musicoztunk, rendesen babzsákból majdmegfagyva - Vivaldi és Zelenka mellett földöntúli, márfáj Ligeti zene szólt. Közben tényleg elköszöntünk a nyártól, vége a kerthelyiséges éjszakáknak. 

Történtek apróságok: aggódás, találkozás, kutatás és más "ás" végű izék,

de most épp szörnyen lefoglal, hogy ötnapnyi programot tervezek Berlinbe :)

Terhes bagázs

Idén először kimaradt a nyílt nap. Van némi hiányérzetem egy bizonyos személyt illetően, de majd csak pótolom valahogy.

Helyette elmentünk a Nők lázadására, az ugyanis, amit Varga István mondott vérlázító:

"Talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé, és elsősorb
an azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak."

Bájos volt:_sok nő és gyerek, meg a szolidáris "kedvesek". Megcselekedtük, amit...

Sőt beiktattuk Ai WeiWeit is, ha már a megnyitón a tömeg miatt nem sok mindent láttunk. Érdemes volt. Van egy-két vicces kattanása a csávónak: Duchamp-vállfa, napraforgómag, macska, hegedű, cipők. A ciklámen "kapdbe" szoborhoz nem igazán tudok hozzászólni, bár ha turnéztatják, és épp a parlamentnél jár, azért egy közös fotót elfogadnék.

Zsótér Csongorjához a felvétel minősége miatt még nem tudok hozzászólni, de annyira nagyon érdekes, hogy csak na!

Pörgés van ezerrel, munkával és mindenféle jóval.

Eszmélet

Eltelt az első hét és többnyire csalódást jelentett az iskola - persze voltak kivételek.

A kötelező körökön túl írtam, megjelentem, tonbzódtunk az előkészítőn. Megnéztük végre a Final Cut-ot, ami rendkívül szórakoztató, de nem lehet nem találgatni, elkezdeni azonosítani a filmrészleteket, zenéket.

Rendíthetetlenül rajongok továbbra is a kórházas sorozatokért, most épp a Private Practice van soron - marha klassz, csak a tipik "betegségem" itt is előjött, mindig eszek, ha nézem, márpedig szintén véres... Viszont kicsit sok már, hogy minden részben gyerekszülést látok, így én egy darabig tuti nem akarok! (Nem mintha...)

Az igazi éjszakázás lehet, hogy a végét járja, nemtudom, átlendülünk-e.

Ez a Vidéki Színházak Fesztiválja jó kezdeményezés, de a mai Scapin mellé ment. Trill Zsolt hiába eszméletlen, most kevés volt ahhoz, hogy hátán vigye az előadást, rutin-színjátszást láttunk -  már nem jelent újdonságot, egymás után több előadást látva elmúlt a varázsa. A tetszés, a szórakoztatás volt a cél, ami többnyire - persze nem nálam -, de be is jött, zabálták, vastaps volt... Szóval Purcarete lehet világklasszis, lehet a román színjátszás fenegyereke, ez most akkor sem volt jó - értem a csődként való véleményezést, mert számomra (!) is az.

csak a 3. emeletig ne jussak el!

Munkával telt az elmúlt két hét. Megjelent a rövidfilmes duplavisszhang, elkészült a bábriport. Interjúztam próbát néztem, és nagyon tetszett, tényleg. Ezentúl irány a bábszínház.

Tobzódtam a programokban, szokás szerint.

Volt Alexandra-pódium beszélgetés - Csáki az igazgatókat szólítja meg, szép sorban. Pintér Béla érdekes delikvensnek bizonyult, de végtére is, csak nem tudta levetkőzni kritikusi-ellenszenvét. Pont jókor, mikor a JAK-videó Vidnyánszky és Koltai - enyhén összevágott - vitájáról ellepte az internetet.

Megnyílt a rendhagyó kiállítás az MNG-ben, háát...

A Havanna szeretlek! nézhető, de sokkal gyengébb, mint az eddigi szkeccsek.

Viszont a Megáll az idő őrültjó volt moziban, tényleg klasszik - 80 éves a Toldi.

Belevetettük magunkat az éjszakába, és csodás volt :)

És ezennel elkezdődött az évad, megvolt az első őszi előadás. Moha kecskeméti Buborékok rendezése vendégeskedett a Tháliában, és bár az első két felvonás Bolha a fülbe-érzést keltett, a harmadik meghozta az ismert jóérzést, miközben az egész bővelkedett a zseniális megoldásoktban verbális gegekben, amitől nyilván oda meg vissza vagyok.

Kezdődik a tanév, ez egy nemsemmi év lesz, ha minden igaz.

je ne suis pas completement idiote! compréhensible?

Szeretném tudni, hogy mégis, mit gondol magáról? Vagy mit várt?

Az, hogy barátok vagyunk, az smafu?

Vagy a "legyünk barátok" igazából azt jelenti, hogy soha többet nem akarlak látni kisanyám? (A végén még majd rám keni a vallomást is, mint a Spanyol...)

Najó, befejeztem: a morgást is, az agyalást meg főleg.

Az pedig még mindig megdöbbentő, hogy sérült embereket bazári majmokként lehet csak promotálni, na meg celebeket felvonultatni, hogy a jó öreg hírérték is meglegyen.

"Az ember fogalmai megváltoznak idefenn"

Akármit ír is tévésmaci, szerintem a Három szín klasszság, nemzeti identitás ide, műmájerség oda. Kieslowski szereti a "sorozatokat", lásd: Tízparancsolatra - most épp a Fehér kezdődik.

Az elmúlt hét utazással telt, kedvesvidék után egy utolsó nyár végi Balatonozás következett, ami azt jelenti, hogy az itthon töltött idő minimálisra sikeredett. Dolgoztam, és megnéztük A vérszipolyt. Viszont a mamának segítettünk a befőzésben, megint rengeteget sikerült ennünk, csak annyit mondok: szilvásgombóc, szalonnasütés... Az immár végleges apadásnak indult tóban pancsoltunk, napoztunk; na meg mindenfélét olvastam, és fejben már elkezdtem az őszt.

Rákattantam Thomas Mannra. A Halál Velencében után most A varázshegyet cipelem majd. Nem fér a fejembe, hogy a megkapó hangulatú, súlyos mondandójú kisregényt, hogy olvashatta a 8-10 éves kisfiú a Bor, mámor, Provance-ban... Egyébként meg a Balbec Beach ideillő novelláját azonosítgatom, mint motívikus forrásfelhasználót.

"Magány termi az eredetiséget, a merészen, meghökkentően szépet, a költeményt. Ámde a magány termi a fonákot, az aránytalant, az abszurdot és a tilalmast is."

Idén nem találkoztam a tapolcai bolhapiacon a bácsival, akitől tavaly a kincseket vettem - ehelyett egy újabb színházas könyvvel gyarapodott a polc, potom 300 forintért. Többek között ezt hívják tehetségnek!