Ritkán írok. Gyors monotonitással telnek a mindennapok. Hol jobb, hol rosszabb. Most épp rosszabb.
Megint várok. Vagy még mindig. Csak tudnám, mikor tudatosul már bennem, hogy nincs értelme. A baj az, hogy ebben sem vagyok biztos.
Várakozásban már jó vagyok. Tényleg. Szerintem tökélyre fejlesztettem.
Méltósággal viselem a magányt. Ez fontos. A magányt, nem az egyedüllétet, mert most épp az van. Vicces - igazából nem! -, hogy néha már el se tudom képzelni, milyen lenne, ha...
Talán az idő teszi, vagy az időjárás a hibás ezért a melankóliáért, mindegy is.
Lélekben már trenírozom magam a tengerpartra - egyelőre nem sok sikerrel.
Közben meg olyan szomorú hírek jönnek: meghalt MGP. Igazán bánom, hogy a szakdoga kapcsán nem volt merszem megkeresni... Mostmár késő.
Többet nem leszek bátortalan. Ígérem.
Viszont lehet, hogy újfent velem van a hiba, de a Büszkeség és balítélet eddig nem nyerte el tetszésemet, sőt, rendesen szenvedek vele. Eddig (!) középszerű lányregény, semmi több. Na, de küzdök!
(Címadás közben rájöttem mi a baj. Valami nagyon hiányzik, és majdnem két hónapig még nagyon fog... Pedig ilyenkor ez a bevált gyógyír.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése