Nem azzal kezdem, amivel kellene, mert olyan jó értelmű sokkhatás ért, hogy muszáj...
Hazaérkező katonák, reptér, otthon, utca ... Apa megérkezik az iskolába és a gyerek már repül is a nyakába - örömkönnyek, összeborulás... Több mint 10 percnyi jóérzés. Az eredmény sírás és könnyek, és igen, a legjobb érzés megérkezni.
Szeretnék Borisan végigtáncolni a körúton - akár mr. Hakapeszi Makival is.
Gonosz, felkavaró, nyilván sokszor érthetetlen. Ez vagyok én - Te. Vállalom. Aki igazán ismer - és az életemnek azon részébe is be van avatva - ért mindent - oké, mindent nyilván nem, szerencsére senki nem lát a fejembe (remélem) -, míg mások nem, és ez így van jól. Útálok magyarázkodni, főleg, ha nincs is miért... Nem változok, nem írok másképp, de szeretném megérteni, hogy miért kell ezt így és most és miért... Főleg a direkt részét nem!
(Nyilván ez a reakció sem nyeri el senki tetszését...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése