"Ha nem találja a feleségét, keresse a színházban!" Talán egy napon az én férjem is hasonló bölcsességre jut majd... :)
Betegségem után első utam hová máshová vezetett volna, ha nem a Színházba. Megnéztem Mohácsiek zenés katonadologként aposztrofált ügyes János vitéz parafrázisát: Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe (jó kis cím...). Úgy szórakoztat, hogy közben rejtett irónia, utalások tarkítják az előadást, kis szójátékok, jellegzetes de nem meghatározott gesztusok... A vicceskedés mellett húsbavágó a szöveg, hiszen egy rémes kor történetét meséli el. Amikor Jolán huszadszorra mondja el, milyen volt Auschwitzban vagy a Gulágról hazatérő vak Jancsi miként "szembesül" a falut ért változásokkal... Ettől függetlenül az első jelenet gyönyörű: a romos zsinagógában berendezett kocsmában próbálják az előadást, olyan színház a színházban módon adják elő többször is az említett Jancsi és Iluskát. Remek színészek, annyira, hogy egy-egy nevet nem tudnék kiemelni, mert az valami olyasmibe torkollna, hogy és a Zalán, meg a Kulka, Kátya, az Eszer és... Egészen különlegesen értelmezett darab, egy olyan igazi, ami után még napokig képeket látsz és ezen kattog újra meg újra az agyad. :) A nem Kacsoh Pongrácz-zene elképesztő, Kovács Mártonék olyan hangszereken játszanak, amik számomra definiálhatatlanok - valószínűleg hiányos népzenei magasműveltségem miatt -, földöntúli hangok... Látni kell kategóriás, nyilván ügyes stratégia, egy Mohácsi-summa, dafke János vitéz a repertoáron.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése