Azt, hogy nem tudok írni róla, úgy oldottam meg - ami persze nem megoldás -, hogy nem írtam semmiről.
Soha ilyen borzasztó szülinapom nem lesz. Nem lehet.
Fáj, fájt, de a legrosszabb akkor is Anyát látni. Nagyon szerettük, szeretjük - mert ez jelen idő marad.
A szörnyűség tényén túl, látni azt az embert, aki elképesztően hasonlít a dédipapára, aki már kilenc éve... és aztán a vele való beszélgetés, na az aztán csak az igazi furcsaság.
Közben meg az élet megy tovább, így van ez...
Az iskola első hete hihetetlenül izgalmas, klasszságok történnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése