Kínomban elkezdtem futni. Ez sok szempontból kényszer, meg jó terápia is. Újra érzem, hogy van testem, mert itt fáj, ott fáj... De ott már nem.
Drámázásunk ez alkalommal végleg kizárólag másról való beszélgetésbe torkollott, így hozta az élet. Sőt a kíváncsian várt Ai Weiwei kiállításról is egy kósza kör után kifordultunk, mert tömeg az volt az Ernstben, de levegő nem, a képeket meg majdhogynem meg sem lehetett közelíteni. Majd egy nyugis hétköznap újabb kísérletet teszünk. Sajnálatos, hogy a megnyitóbeszédek is kimaradtak, hangerő híján hiába vártuk Gothár szavait, nem jutottak el hozzánk.
Megnéztem Marguerite Duras L'Amant című könyvének adaptációját, és háát kicsit értetlenül nézek magam elé. Elképesztő írónőről van szó, aki már a Vörös-féle Nyáron, este, féltizenegykor előadással lenyűgözött. Tengermániás, akinek a kínos helyzetekről is elmélete van. Felvettem a listára, arra a listára.
Viszont Maslowska drámájától teljesen kiborultam. Elborult egy csaj lehet, mert a Megvagyunk egymással című dráma elég betegre sikeredett.
Van valami, amit a nagy rajongásban elfelejtettem. Én vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése