Majdnem megálltam, de vérbeli konspirátorságom azért nem hagyott teret, ami pedig mint megtudtam egy igen vonzó olasz színházi trénertől, már-már művészetnek számít. Szóval sem tér, sem művészet.
Gyakorlatilag csak attól félek, hogy a "mindig igazam" van státusz most is annak bizonyul ami. Nyilván nem törnék össze pici darabokra, de azon kívül, hogy nem esne jól, valószínűleg az életem más területét is meghatározná némiképp. (Vigyázzatok, nem leszek kedves!)
Így virágnyelven elég titokzatosnak hagzik mindez, pedig rém egyszerű: türelmetlen vagyok. Jaj, nagyon. Simán útálok várni.
Pedig kaptam új feladatot: megnéztem, megírtam. Drámáztunk. A vonzó ufóról kiderült, hogy nem is néma. Vettem egy "reggelizős" szoknyát, amit nem vettem fel. Rongyosra nézem/hallgatom az aktuális kedvenceimet, ahelyett, hogy olvasnék.
Ha nem úgy alakul bármi (sic!), ahogy épp számításaimból kiolvasható, én leszek a legjobban meglepve, de persze csak azután, hogy abbahagytam a pánikolást :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése