Adventi Bécs. Egy szombat a mostmár sokévi megszokás szerint. Egy hagyomány. Hajnali kelés, rövidke buszút, amin aludni és "mesét" is lehet hallgatni. Miről? Sacher tortájáról és feleségéről, aki okosan kihímezte a terítős aláírásokat, na meg Cilike fánkjáról vagy az aranypor és a Winer Schnitzel kettőséről; Mária Teráziáról, véletlenül egy kicsit Napóleonról, sőt a többi kedvesen ismerős történetet is hallottuk legkedvesebbTanárnőmtől, akinek csak Mucika.
Egy váratlan találkozás és egy egész nap.
Michelangelo rajzai az Albertinában, ámulás a Stephansdomban és séta, amíg a lábunk bírja. Fridat kerestük, de sehol sem leltük. Nagyon fájt a szívem, de aki megtalálta, az sem jutott be, mert kilométeres sorok álltak egész nap... Így azért kevésbé fáj. Andalogtunk az ottani Duna-parton, ami sokadszori megállapításra sem olyan szép, mint itthon. Strauß tuti nem a bécsi Kék Dunáról írta keringőjét.
Karácsonyi vásár, Mariahilfer straße, hideg, forró kávé és irány haza. Fájdalomdíjként megnéztük a Frida Kahlo filmet, ami most igazán tetszett.
Újra hóesés, szélvihar, hideg. Tényleg tél.
Szerelmem megint mellényúlt. Választása nem mondható sem érdekesnek, sem... Látnom kell, mit tud színésznőként, mert a butácska naiva furcsán taszító. Egyetértek és igazán becsülöm Mácsait, amiért azt mondta egy nem sikerült darabra (Tóték), hogy "akkor ezt nem mutatjuk be", ahelyett, hogy egy nem Örkény-színvonalú előadást prezentáltak volna. Inkább nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése