Olyan borzasztó sokmindent kell mondanom, hogy eddig bele sem mertem fogni. Igazán jó érzés egy újabb iskolai órát hétről-hétre várni. Az élet szépet piszok rég láttam, már alig emlékeztem rá. Arra viszont jól, milyen szuper volt egy évvel ezelőtt is minden óra után még beszélgetni, még vitázni az adott könyvről, filmről M.-mel.
Gyönyörű kis jóidős cipőt találtam magamnak. Csak lenne már meleg is hozzá...
Kedvenc könyvesboltomban szert tettem pont arra a két könyvre, amikre nagyon vágytam. Egyik jobb, mint a másik. Azt se tudom melyiket olvassam. Az egyikből M. részletet olvasott fel a Jelenben - háát én, hogy imádom, ha olvasnak nekem:) A másik pedig forrás a szakdolgozatomhoz. György Péter Apám helyett című könyve sodró történelmi-napló-énregény, míg Koltai Tamás Színházparadoxon című műve egy önmagával folytatott dialógus, mondhatjuk, éninterjú mindenről, ami kapcsolódik a színházhoz. Odáig meg vissza vagyok tőle, hogy olyan dolgokról beszél, amire nagyon kíváncsi vagyok, mert hiányosságként élem meg, na meg mindenről, ami ma is része a színházkultúrának, amit láttam, akit szeretek...
Két napja szemüvegben vagyok, mert kockás a szemem.
De nem csak átlagos kíváncsiság van bennem, hanem őrült, vak buzgalom, na és ohhwáó érzés.
Közben gyűlnek a programok a naptáramba, aggodalom ült a fejemre a szakdolgozat miatt, és még ráadásul Anya is itthon lesz három! hétig. Mondanom sem kell, soha jobbkor... De megoldom... Beveszem a könyvtárakat!
Máté Gábor ZáróraLány Katonás Hatvan percében elképesztően édes, a végén tényleg nem bír vele. :) Incselkedő, jóhumorú, sármos... Ohh! Alig várom, hogy Bouvard-ként lássam, meg hogy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése