Két pici gyerek. Még babák. Ikrek. Édesek és kis kedvesek, nagyon különleges napot szereztek nekem, mert alapvetően nincsenek körülöttem ilyen korú gyerekek - sőt igazi gyerek korúak már gyakorlatilag szinte egyáltalán... - viszont nagyon vágyom a közelségükre. Ilyenkor mindig olyan jó érzéssel konstatálom, hogy nem lesz itt baj... Egyszer.
Nagyon érdekes volt látni, hogy egy azonos korú kisfiú és kislány mennyire különbözik egymástól, mennyire más fejlődési szakaszban vannak.
Nem tudom mit vártam, mire számítottam, de hogy elsők között kapjon Kossuth-díjat... Elképesztő pofátlanságnak tartom, arról ne is beszéljünk: aki 2008-ban nem vette át, és most "megkapta újra", amit nyilván Akitnemnevezünknevéntől - ezentúl nem mondom a nevét, ha nem muszáj, mert említésekor árad belőlem az útálat - széles vigyorral az arcán fogadott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése