Nagyon-nagyon vártam, és így némi hiányt érzek, mert nem volt fenomenális, mint amire számítottam. Jó volt, nemrossz, ami egy átlagos, nézhető előadást jelent, de a Katonától nem ez a megszokott.
A Dilettánsokkal az a legnagyobb probléma, hogy Flaubert nem színházban gondolkodott, nem drámát írt, hanem egy regényt, amiből Forgách Andrásnak - önhibáján kívül - nem sikerült klassz színdarabot írnia. Nehéz ügy, hiányzik a szerkezet, az igazi dramaturgia.
Pedig a díszlet őrültjó, a jelmezek nagyon szépek, a politikai áthallás csodás, és a színészek elképesztően jók. Máté Gábor és Elek Ferenc abszolút profik, tündérek. Fekete Ernő vörös lobonccal is csodás - ő is egy nagy színész! -, Szirtes Ági keveset játszik, de Pálos Hanna az Ágytörténetek öregnénije nagyon helyes, belőle Katonás lesz.
Viszont két dolog is nagyon érdekes volt: abban mutatkozik meg leginkább, hogy egy-egy színház milyen anyagi helyzetben van, vagy a színházigazgató/rendező mit tart fontosnak, hogy az előadásban imitálják-e az evést-ivást vagy tényleg van mit... Ascher Tamás a második felvonásban előttem ült, és egyrészt végig mondta a szöveget, másrészt instrukciókat diktált az aszisztensének. Az elején így nézik az előadást - szerintem ebből akár még igazán jó is lehet...
Színház meg én imádjuk egymást, ez egy igazi szerelem.
Véletlenül (?!) nyertem két jegyet. Véletlenül a Katonába. Véletlenül a Koccanásra.
Elképesztő egy nőszemély - csak ennyit mondott mosolyogva az Apukám. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése