A tegnapi spleennek ma már nyoma sem volt. Annyira nem, hogy még a nap is kisütött. Azt se tudom, hol kezdjem. Talán ott, hogy megint tele vagyok jegyekkel. Nem roskadozom, de nem is panaszkodom, jó ez így. A Mohácsi-darabra nagyon kíváncsi vagyok, nagyon, de Csákányi is hívogat. Előtte még lesz egy kis Asztalizene meg kitudjamég...
A melankólia oka lehetett Genova, merthát szörnyen megterhelő nézni - annak ellenére, hogy a város gyönyörű -, hogy a kicsilány miatt meghal az anyuka és utána, mi mindent kell megélnie annak a gyereknek. Rémes.
Megbeszéltem magammal, hogy nem áradozok a Narancsról, mert nem. De... Háát csak nem bírom ki, hogy ne írjak az egyenruháról, a készülő "semmi sem menthet meg..." cikkről, na meg... Pont.
Tudtam. Nem volt nehéz kitalálni, hogy különleges és ohhwáó darabot fogok ma látni. Heiner Müller Kvartettje egy nagyon erős szöveg, túlteng benne a szexus, pont ezért nehéz ezt a Veszedelmes viszonyok parafrázist eljátszani, ráadásul így - majdnem - kettecskén. A két táncos - Virág Melinda és Gergye Krisztián, a rendező - és a négy vokalista remek kiegészítés, de ez a darab abszolút az Alföldi-Udvaros párosé. Elképesztő. Maga a szövegmondás is ohhwáó, nade a kiegészítő minden más csak fokozza a rácsodálkozást. Őszinte leszek, Dorka utánozhatatlan és Robi rutinvesztettsége miatt még(!) nem 100%-os, dehát gyönyörűek együtt, az arcok, hangok... (Dorkának csodaszép a cipője, olyanra vágyom!) Azok a szókapcsolatok, na és hogy tudnak nézni... Látni kell! Nekem is - még! Hiányzik ám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése