Rémes dolog tükörbe nézni... ez a beteg ábrázat...
Miközben azon vagyok, hogy leküzdjem eme kórságot újra az jutott eszembe, hogy ZáróraLány vajon gondolt-e már arra, hogy kvázi hangoskönyvként adja ki/rakja fel a netre az interjúit, mert a kép nem ad hozzá annyival többet a beszélgetéshez. Hanyatt fekve is ugyanannyira figyelek Szirtes Ágira vagy Kieselbach Tamásra, mint amikor látom őket.
Nagyon mehetnékem van, annak ellenére, hogy alig álltam ma is a lábamon. Nem vagyok hozzászokva ehhez a nem megyek sehova dologhoz. Nagyon hiányzik az állandóság, a részleges napirend. Túl sok már az itthonból, pedig ez egy jó darabig így lesz még. Itthonról dolgozom, írom a szakdogát - érzem, hogy sírás lesz a vége... -, tanulok majd, ha már ott tartunk...
Szerintem szánalmas... Tényleg. Nem érzi?
Alig várom, hogy megnyíljon a CET - rákattantam erre a városiblogra. Csodás lesz. Igazán nem szoktam az időjárás miatt nyavalyogni, de mostmár elég belőle. A szülinapomra tavaszt szeretnék, mert amire igazán vágyom, azt - évek óta - hiába várom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése