Fogalmazzunk úgy, hogy a kezdeti szép nap ez érzésből ideges, frusztrált én lettem, aminek nyilván - velem együtt - senki sem örült.
Értetlenekkel vagyok körülvéve. Komolyan. Azt hiszem elég világosan, érthetően fogalmazok, de ha mégsem, tegyétek már meg azt a szívességet, hogy rákérdeztek a sötét foltokra, mert enélkül nem tudok segíteni... Vagy inkább ne! Elegem van a kérdésekből is!
Egyébként itt a vége a jólelkű, mindenki érdekét szem előtt tartó énemnek.
Egyszerűen fizikai fájdalmat érzek, mikor hiába beszélek, magasan tesznek rá... Ordítani tudnék.
Nem tudom, ki mit gondol, de... - ez az a mondat, amit befejeztem, de meggondoltam magam, kitöröltem, mert, hogy jövök én ahhoz, ugyanakkor... ááá... szóval ez titok marad, mindenki azt gondol hozzá, ami jól esik!
Nem leszek semmi pénzért a rendes életemben főszerkesztő - illetve mivel pont nem azt csinálja, mint én... -, csak ha kényszerítenek... nem, akkor sem!
Egyébként megmagyarázhatatlanul rosszul esik, ha levegőnek néznek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése