Lizzy vagyok. Szinte teljesen biztos:)
Sosem értettem, hogyan lehet valakinek ekkora egoja. Szerintem a második legrosszabb beszélgetés volt. Amikor azt érzem, hogy ez az ember tökhülye és olyan nagyra van magától, hogy még csak eszébe sem jut, hogy vele van a baj... Vicces, mikor Robival találkozik a tekintetünk és mindketten ugyanazt gondoljuk...:) Úgy szeretem, mikor ironikus és a kisButák észre sem veszik... Melléfogott ezzel a meghívással, de ennyi belefér. Évi egy bal... Ugyanaz az eset, mint a gyakornokság. Miért szégyelli valaki, amit csinál, ha azt csinálja. Musicalben játszani nem gáz, mert vannak igazán jók is, nade a saját műfaját szidni... Arról meg ne is beszéljünk, hogy a zeneszerzésről úgy beszél, mint második Mozart, miközben számítógépes programból választ ki hangokat=komponál és kottát is csak nehézkesen olvas... A legviccesebb mégis az, mikor visszakérdez, nem tudva, hogy évekig zongorázott és operákat rendez... Új műfajt akar teremteni, ami zenés, énekelnek a darabban, de nem musical, hanem opera, de nem olyan unalmas, mint a maiak..., ez ám az újdonság! Kíváncsi vagyok mennyit jár operába, hány kortárs rendezést látott... unalmas... Tátám, Szemenyey János. Azon gondolkodtam, hogy a legnagyobb hibája mégiscsak az, hogy nem vonz, mint művész... csak miatta nem néznék meg semmit... Azért, ha a Vígben járok, megnézem az Othellot, rá is figyelek majd, hátha...
A filmhabzsolás mellett megint ügyeletes könyvfaló vagyok. Az idegen testünk mellé Jane Austen szállt le a polcról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése