Egész napos rohanás és múló - vagy nem - rosszkedv után újra meg kell érkezni. Megtörtént, nem egészen úgy, ahogy gondoltam... Dehát tudjuk, hogy semmi sem stimmel... Soha!
Újságunk nemcsak csodaszép, de elárasztotta az iskola egészét is. A negatív, hozzá nem értő visszhangokkal pedig nem foglalkozunk. Nem szabad!
Olyasmit csináltam, amit nem kellett volna. Soha többet nem szabad! Nem szabad sírni! Muszáj tartani magam az elveimhez - egyik fiú sem érdemli meg, hogy miatta potyogjanak a könnyeim, előttük meg főleg nem bőgünk... Ez az érzelmi kiszolgáltatottság borzasztó nagy esztelenség volt... Nincs sírás!
Kicsit - igazából nem kicsit - érzem magam szarul. De erős vagyok! Úgysem változik/változhat semmi...
Az idő és a távolság - amiben egyébként nem hiszek - majd megoldja... Remélem... Addig is megpróbálok észrevétlenül - vagy láthatatlanul - létezni picit...
Az éjszaka Napocskához bújva nyugodtam meg. Szükségem van LegLány okos gondolataira. És csütörtökön nem mondom el a Fiúnak, hogy mekkora ... voltam. Neki nem kell tudnia.
Téged is mindig bántanak. De megvédelek. Ne félj!
Lekötöm magam, úgy mint máskor. Dolgozunk. Hajósztori, szerzőpáros, na és az áttörés...:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése